Németország az önkényuralom felé halad – már megint

Idi Amin, Uganda egykori diktátora azt mondta: „Van véleményszabadság, de nem tudom garantálni a vélemény utáni szabadságot.” Természetesen a mai Németországot nem lehet összehasonlítani a véreskezű Amin vezetése alatti Ugandával, de a németek manapság egyre inkább azt tapasztalják, hogy a szabadnak mondott véleménynyilvánítás nem marad következmények nélkül.

A Zöldek vezető politikusai felléptek egy őket nem éppen hízelgő módon ábrázoló karikatúra ellen. Bajorország keresztényszociális miniszterelnöke, Markus Söder olyan emberekre szabadította ügyvédeit, akik a járványpolitika egyenruhás diktátoraként ábrázolták őt. Egy frankföldi családapa, aki idiótának nevezte Robert Habeck zöldpárti gazdasági minisztert, hajnalban házkutatásra ébredt. Azóta a szabadelvű szellemek azt ajánlják keserű viccként, hogy a hatóságok hajnali csengetésekor mindig legyen kéznél a köntösünk. Mindhárom eset az ügyészséghez került.

A közelmúltban hét hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott az Alternatíva Németországért (AfD) párttal kapcsolatban álló Deutschland-Kurier
című újság főszerkesztője, amiért Nancy Faeser szociáldemokrata belügyminisztert egy karikatúrán „Utálom a szólásszabadságot” feliratú táblával ábrázolta. Amikor Faeser 2024 nyarán az egyesületi törvényre való trükkös hivatkozással megpróbálta betiltani a jobboldali Compact magazint, a balliberális Die Zeit hetilap gondolkodó újságírója azt írta: furcsa helyzet, hogy a jobboldali populistaként marginalizált AfD-nek hatalomra kerülve semmit nem kellene változtatnia, csak folytathatná a „demokratikus pártok” gyakorlatát.

2021 óta a büntető törvénykönyv 188. paragrafusa lehetővé teszi a politikusok elleni sértések, illetve „gyűlöletkeltés és uszítás” egyszerűsített üldözését. A gyakran felségsértésként emlegetett bekezdés széles mérlegelési jogkört hagy, és szigorúbb büntetést tesz lehetővé a politikusok bírálatáért, mint más emberekéért.

Az új kormány koalíciós szerződésében is van egy olyan paragrafus, amely meglehetősen világosan szól a nem megfelelő vélemények elleni fellépésről: „A választások célzott befolyásolása, valamint a mára általánossá vált dezinformáció és az álhírek súlyos veszélyt jelentenek demokráciánkra, intézményeinkre és a társadalmi kohézióra. A hamis tényállítások szándékos terjesztését nem védi a véleménynyilvánítás szabadsága. Ezért a nem kormányzati médiahatóságnak a véleményszabadság védelmében képesnek kell lennie arra, hogy egyértelmű jogi keretek között fellépjen az információs manipuláció és a gyűlöletkeltés, uszítás ellen.”

Ez több szempontból is figyelemre méltó. Először is, a romániai elnökválasztás érvénytelenítése után az emberek egyre éberebbek, amikor a választás befolyásolásáról van szó. Klasszikus választási csalásról akkor beszélünk, amikor a szavazókat kényszerítik valamire, a voksok eltűnnek, vagy hamis szavazatok jelennek meg. A választási hirdetések internetes terjesztésén keresztüli befolyásolás eddig nem volt büntetendő, hiszen éppúgy a demokratikus verseny része, mint például a pártoknak nyújtott szponzoráció.

Természetesen egy szabad társadalomban szabad olyan dolgokat mondani, amelyekkel mások nem értenek egyet.Bárki állíthatja azt, hogy a Föld lapos. Éppen ez különbözteti meg a szabad társadalmakat a diktatúráktól. „A jó szándék nem igazol igazságtörvényeket” – írja Deniz Yücel újságíró a Welten.

Jogos a gyanú, hogy az ilyen szabályok utat nyitnak az önkénynek. A bajor igazságügyi minisztérium nem minden büszkeség nélkül közölte, hogy a tartomány mind a huszonkét ügyészsége „speciális osztályokat hozott létre a gyűlöletbeszéd leküzdésére”. Hogy mit jelent a „gyűlöletbeszéd”, a „gyűlölet és uszítás”, az meglehetősen homályos. A gyűlölet általában nem rokonszenves érzelem, de mindenképpen szabad. A spenót vagy az anyós gyűlölése is meg van engedve mindaddig, amíg az belső harag marad.

A gyakorlatban azonban erősödik a gyanú, hogy az állami hatóságok elsősorban a jobboldali véleménynyilvánítás ellen lépnek fel, a baloldali túlkapásokat pedig meglehetősen enyhén kezelik, tolerálják a színesebb és sokszínűbb társadalom érdekében, nehogy a „rossz oldalról” kapjanak tapsot.

Az biztos, hogy a népszerűtlen véleményeket nem lehet állami elnyomással felszámolni, ha nem szüntetik meg az elégedetlenség okait, például az illegális migrációt vagy a zöld–baloldali woke őrületet. Ha a demokráciát nem demokratikus eszközökkel próbálják megvédeni, az elkerülhetetlenül pusztuláshoz vezet. Ez meglehetősen egyszerű és nyilvánvaló, de láthatóan minden nemzedéknek újra és fájdalmasan meg kell tanulnia.

Nyitókép: Robert Habeck és Nancy Faeser nem bírják a kritikát
Fotó: AFP/Tobias Schwarz